Egészség-sziget
Betegséget befolyásoló tényezők
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Óra
 
> Bach-virágterápiáról

A Bach-virágterápia lényege

Dr. Edward Bach (1886-1936) olyan módszer létrehozásán dolgozott, amellyel az ember akár önmaga is képes lenne megtalálni betegsége okát és eredményesen kezelni azt.

A módszer sikere egyszerűségében rejlik, a terapeuta  nem a betegséget állítja a középpontba, figyeli meg, hanem magát a beteget, nem tüneteket kezel, hanem a kliens lelkiállapotát ill. az azt tükröző testbeszédet figyeli meg a beszélgetés során.Ez azt jelenti, hogy például két ember a magasvérnyomás tünetegyüttesével jelentkezik, a hagyományos orvoslás szerint még ugyanazt a gyógyszert is szedik, a beszélgetés során azonban kiderül, hogy az egyiküknek évek óta párkapcsolati nehézségei vannak, a másik klinsnél pedig az a gond, hogy a munkahelyén olyan elvárásoknak kell megfelelnie, amelynek úgy érzi nem tud eleget tenni és ez szorongással tölti el.

A Bach-virágterapeuta nem a magasvérnyomást kezdi el kezelni, hanem a lelkiállapotot,a negatív érzelmeket pl. félelem, bizonytalanság... igyekszik minél pontosabban megállapítani,ez alapján állítja össze a 38 virágkivonatból a cseppek formájában alkalmazható virágeszenciát. A készítmény tehát személyreszabott / nem betegségre/, természetes módon előállított, mellékhatás nélküli és egyéb terápiákkal együtt is alkalmazható.

 

Mikor segít a Bach-virágterápia ?

  • Szorongás,félelmek,depresszió...a különböző lelkiállapotokhoz, különböző virágkivonatok kapcsolódnak pl.más eszencia van a konkrét félelmekre és más a bizonytalan, nem megmagyarázhatóakra vagy a depresszió fokozataira is eltérő készítmény szükséges.
  •  Stressz/krizishelyzetek pl. válás, munkanélküliség, gyász....a betegségek kialakulásához a tartós stressz ill. azok a krizishelyzetek ,amelyekből nem tudunk “kilábalni” jelentősen hozzájárulnak.
  •  Személyiségfejlesztés....pl.: ha valaki gyakran elbizonytalanodik, nem tud dönteni vagy ha túlságosan hajlamos arra, hogy a környezete befolyásolja, nem tud nemet mondani pl. a munkahelyén ,  ezért folyamatosan  túl van terhelve.
  • Súlyos és vagy krónikus betegségek pl. daganatos vagy autoimmu megbetegedések ill. visszatérő betegségek pl. allergiák  kiegészítő terápiájaként, hiszen ezekben az esetekbenszükség van bizakodó hozzáállásra, kitartásra
  • Gyermekek, idősek, várandósok... gyógyszermentes kezelésére pl tanulási nehézségek, magatartászavar esetén,reménytellenség,félelem esetén.   

 

 A betegségek megelőzésének leghatékonyabb módja az, ha a több , mint egy hónapja érzett, negatív lelki állapotot /pl.kétségbeesés, szomorúság,/ nem sikerül megoldanunk, segítséget kérünk. Legkívánatosabb akkor, amikor tünetek még nem jelentkeznek ”csak “ a “ nem érzem jól magam a bőrömben” érzés van jelen, a Bach-virágterápia ilyenkor gyorsan és hatásosan állítja vissza a szervezet egyensúlyi állapotát.Nézzünk egy konkrét esetet, egy férfit leépítés miatt, elbocsájtanak a munkahelyéről .Milyen érzések merülnek fel Miért pont velem bánt el így a sors ? Mi lesz velem és a családommal ? Miért vennének fel máshova, ha már ezeknek se kellek ?... Aztán eltelik néhány hét, részt vesz több állásinterjún, de még nem talál munkát. A rossz lelkiállapota tartóssá válik, az illető egzisztenciális félelmei fokozódnak, önbizalma csökken, reménytelen lesz. Ezek persze kívülről is elkezdenek látszani, így a következő felvételkor is elutasítják vagy olyan ajánlatot kap, amelynek bérezése nem elfogadható, ugyanakkor megcsappant önbizalma és negatív lelkiállapota miatt nem képes kedvezőbb feltételeket kialkudni és a helyzet súlyosbodik. Néhány hónap elteltével fizikai tünetek szintjé is megjelenhet ez az állapot, pl.depresszió, gyomorfekély, magasvérnyomás formájában.Szerencsére az említett esetben a férfi időben segítségért folyamodott és három hónap elteltével jobb fizetesért vállalt munkát, mint az előző munkahelyén, az egyensúly helyre állt.

 

 

 
TIBETI HANGMASSZÁZS
Hangmasszázs
 
BACH-VIRÁGTERÁPIA
 

Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.